A tűz mint yang aspektus nélkül nincs élet. Ugyanakkor a túl sok, kontrollálatlan tűz energia gátolja az életet, akárcsak a túl kevés tűz. Amíg a hiányában eluralkodó hideg jégbe zárva lassan megdermeszt, leállítja a keringést, addig a túl sok tűz pillanatok alatt hamuvá perzsel. A tűznek ezen szélsőségek között van egy arca, ami mágikus, otthont idéző, kellemes érzést keltő melegséggel tölt el mindenkit.
A kínai gyógyászatban ezt a hőmérsékletet idézzük, amikor azt mondom, fontos szerepe van a tűznek az emberi szervezet egészséges működésében. Olyannyira, hogy az energiatest (ami a fizikai test vázának fogható fel) 3 részre, Három Melegítőre tagolódik – már önmagában az elnevezés beszédes: “Melegítő”. Arra hívja fel a figyelmet, hogy minden terület akkor képes legjobban ellátni funkcióját, ha jóleső melegség tölti el.
A természet úgy is rendezte, mindhárom Melegítőben legyen olyan – energetikai értelemben vett – szerv, ami a tüzet képviseli:
Szívünk az, ami egyrészt a tápláló vér keringetésének résztvevőjeként, másrészt szellemi aspektusból a szeretet megélésével melegséggel tölt fel bennünket. Egészséges esetben ez a meleg lefelé és kisebb részben pedig szociális interakcióink révén kifelé áramlik. A lefelé áramló Szív tűz segíti a Vese működését.
Vesénk tartalmazza a születés előttről hozott Esszenciát, amit életünk során felhasználunk. Elfogyta a fizikai test halálával egyenlő, ezért takarékoskodni vele a szerető Szív által nagyon jó ötletnek tűnik, már csak azért is, mert az Esszenciát újratölteni nem lehet.
A kiáramló szeretet energia összekapcsol másokkal. Amikor a Szív yang-ja elegendő, a magyar úgy jellemzi az embert, melegszívű, amikor kevés, akkor pedig hidegszívű. Csodás a nyelvünk!
A Szív tüzének egyensúlytalanságára figyelmeztethet például a csökkent szellemi aktivitás, a másokkal való kapcsolódás vágyának eltűntése, a hideg felsőtest, a zaklatottság, …
Mi segíthet harmonizálni a Szív qi mezejét?
A Középső Melegítő színterének tűzért felelős szerve a Gyomor. Itt történik a bevitt táplálék (és az érzelmek) megemésztése. Az emésztéshez pedig a meleg yang jellegére van szükség – ez indítja be a mozgást.
Elképzelheted a Gyomrod, mint egy bográcsot, amiben előbb megfő az étel, majd mozgékony állapotba kerül a további feldolgozás által mígnem eléri az emészthető formát, ahonnan a tápanyagok felszívódása rendben megtörténhet. (Vedd észre, hogy ebben a folyamatban is megjelenik yin és yang is! A yang a meleg, a mozgás, a yin az anyag, a tápláló étel.)
Ha hideg van a Gyomorban, lelassul az emésztés, megáll az étel benne kellemetlen testi érzeteket, fájdalmat okozva a hasban. (Ekkor hideg, yin közegbe érkezik a szintén yin táplálék és aztán meleg híján ott is reked.) Ráadásul ha a Lép-Gyomor szervpárosa – ami a Születés utáni qi-t hivatott előállítani az ételből kinyert tápanyagok elosztásával – nem működik megfelelően, a szerveknek ahhoz, hogy elegendő táplálékhoz jussanak, a Vesében tárolt értékes Esszenciához kell nyúlniuk, hogy pótolják a hiányt. Az Esszenciáról pedig már tudjuk, hogy születéskor kapott, nem utántölthető, fix egységhalmaz, ami behatárolja életünk hosszát és minőségét. Nem érdemes tehát pazarolni.
Támogasd inkább a Gyomrod munkáját! Hogyan?
Az Alsó Melegítőben található a legfontosabb melegért felelős szervünk, a Vese. A Vese tárolja az Élet Tüzét, ezáltal az egész szervezet hőháztartására hatással van. A Vese tüze, a MingMen olyan mint egy tábortűz, ami mindhárom Melegítőt segíti felszálló melegével – és visszafelé is igaz: hidegét megsínyli minden szerved.
A hideg derék, az alsótesti ödémák, a terméketlenség, az impotencia mind-mind példák a hosszú kórkép listából, amit egy kihűlőben lévő Vese okozhat.
Így támogathatod meg Veséd tüzét:
Obermajer Anikó vagyok, a hagyományos kínai gyógyászat terápiás módszereivel dolgozom. Elsősorban aktív eszközöket kínálok neked a meridiánok kiegyensúlyozására.

Hagyományos terápiás módszerek a holisztikus kínai gyógyászat eszköztárából.
Tuina, Wushuang Daoyin, Zhineng Qigong.
Copyright © 2024 Obermajer Anikó.
Fotó – Luminoso | Webdesign – Bohani Branding