Hahó Ősz!

A FÉM fázis élettana

Az 5 fázis tana szerint az őszt a fém fázis alá soroljuk. Ez azt jelenti, hogy bár minden fázis folyamatosan jelen van az élet körforgásában, ebben az évszakban a fém működik a legintenzívebben, uralva az évszakot. Ha a fázishoz tartozó szerveink, a Tüdő és a Vastagbél erősek, ősszel egészségesek vagyunk. Ha viszont gyengék, ezen időszakban jóval könnyebben betegszenek meg mint az év többi részében. 

Ebben az összefüggésben a Tüdő és a Vastagbél is mint energetikai felhő van jelen. Nem csak az anatómiai értelemben vett szerveket jelentik, hanem az azt meghaladó qi-mezőket is, amik egy része ugyan anyagba sűrűsödött – ezek maguk a kézzel tapintható szervek – más szinteken viszont láthatatlan burokként funkcionálnak az emberi test működésében.

Látni fogod, a keleti gyógyászati modellben funkcióik picit máshogy néznek ki, mint a nyugati orvoslásban, mégis a két rendszer kellő rálátással egymásba alakítható. Én a keleti modell sokszor költői élet- és kórtani leírásait jobban kedvelem és könnyebben emészthetőnek tartom – talán a cikk végére te is ráérzel, miért.

A Tüdő működéséről …

A Tüdő a fém fázis yin szerve és kifejezetten érzékenynek tartja a kínai gyógyászat. Ideális környezete az enyhén nedves közeg – ebben érzi igazán komfortosan magát. 

Tüdőnk a légzés által egyfajta kapuként szolgál a külvilágra. Első lélegzetvételével tudatja a lélek, hogy egyedi, önálló létezőként megérkezett. A fizikai test elhalálozásával ez az élethosszig tartó spontán folyamat megszűnik, de addig is a légzés folyamatos kapcsolatot biztosít a belső- és a külső környezet között.

Amíg lélegzünk, él a fizikai test, az utolsó kilégzéssel pedig a lélek levedli testét megszüntetve ezzel földi működését. Ez az egy életre kapott “bőrkabát”, az étertest, vagy más néven Pó is a fém fázishoz tartozik és a halállal az élet körfogásában szétporlad.  Na de térjünk vissza a légzéshez!

A beszívott levegőt Tüdőnk a Vese mágneses hatása révén vezeti mélyen a testünkbe, hogy energetizálja. A kilégzéssel pedig természetesen módon távozik a már elhasznált, rossz qi. 

A mellkasban összegyűjtött qi-t – aminek csak egy része a levegőből szerzett rész – testszerte vezérelni is a Tüdő hatásköre: nem csak a Szívnek segít a belső szervek táplálásában, de kifelé, a testfelszín felé is dolgozik, aktivizálva ezzel a legkülsőbb rétegeinkben a Védő qi-t, ami többé-kevésbé az immunrendszernek felel meg. Mivel a Szív segítőjeként a belső táplálásában is részt vesz, hiányállapota kihat más szervekre. Gyengeségére utaló jelek lehetnek, ha könnyen kifáradsz, kevés az energiád, hamar légszomjad támad egy kis mozgástól, nagyon izzadsz nappal, sokat köhécselsz, gyakran betegeskedsz, vagy sokat szomorkodsz. 

Bizony, érzelmi szinten a bánat, a gyász tartozik a fém fázishoz és minél tovább van jelen az életünkben, annál több életerőnket fogyasztja el ezért aztán egészségügyi szempontból is fontos gyászunk megdolgozása, oldása lelki szinten.

tüdő

Van még egy fontos kapcsolódási pont a belső és a külső környezet között, ami ide tartozik: a bőrünk. Ez a határvonal a ki- és belégzésnél egy sokkal markánsabb válaszfal és úgyszintén a Tüdő fennhatósága alatt áll – szervezetünkben a legfelszínesebb rétegek tartoznak a Tüdőhöz. Ez az oka érzékenységének és ezzel magyarázhatók az ősszel oly gyakorta előforduló akut légúti betegségek, amiket a kínai gyógyászat támadó Külső Ártóknak hív. Leggyakoribbak a szél-hideg és a szél-hőség kombinációi, de ide sorolható a klimatizált helységek szárazsága is. Mind jellemzően a bőrön, vagy az orron keresztül hatol a szervezetbe és attól függően, mennyire erős a védekező képességünk (azaz a testfelszínen keringő Védő qi van-e olyan jó formában, hogy legyőzze a támadót) egészen enyhe nátha tünetektől a test különböző részeinek komoly gyulladásos- majd hiányállapotáig terjedő skáláján okoz sértést.  Az allergiák úgyszintén a gyenge Védő qi rovására írhatók.

A Tüdő uralja a vizek útját is: a qi-hez hasonlóan lefelé tolja a testnedveket a Vesének, közben pedig végig nedvesíti és keni a belsőt. (A Veséből aztán a használhatatlan rész vizelettel távozik, a még tisztítható pedig megy vissza a Tüdőnek a test vizének egyfajta körforgását hozva ezzel létre). A folyadékokat a testfelszínre is eljuttatja, hogy nedvesítse az izmokat, bőrt és hogy izzadással is segítse a zavaros qi kiválasztását.

A Vastagbél működéséről …

A Vastagbél mint yang szerv feladata társáénál jóval egyszerűbb: továbbítja és üríti a zavaros qi-t, azt a részt, ami szervezetünk számára már nem használható fel. 

Megbetegedései jellemzően analógiásan tükrözik ennek a folyamatnak az elakadását. A krónikus, hosszabb ideje fennálló és fájdalmas hasmenés, a székrekedés, az alhasi fájdalmak kíséretében jelentkező emésztési zavarok mind a haszontalantól való megszabadulási küzdelmekként értelmezhetők. A autoimmunnak bélyegzett emésztőrendszeri betegségek gyökere is sokszor ágazik ehhez a lelki dilemmához: el akarom engedni a problémát, de nem tudom

Az analógiás gondolkodásnál maradva, a tünetek minél lentebb jelentkeznek az emésztőrendszerben, annál nagyobb a diszharmónia lelki szinten – ugyanúgy, ahogy a salakanyag a végbél felé közelítve egyre közelít a széklet állaghoz, a lelki konfliktus is egyre elviselhetetlenebb, egyre nagyobb undort kelt az emberben. Lelkiekben mindez gyakran tudat alatt zajlik és könyörtelen őszinteséggel kell magunkba nézzünk ahhoz, hogy a feloldás irányába induljunk.

5 tipp a fém fázis szerveinek egészségvédelméhez

Testtartás: Húzzuk ki magunkat! Ülőmunka végzésekor, amikor a telefonunkat nyomkodjuk lehajtott fejjel és még sok más hétköznapi tevékenység közben ahogy előre dőlünk – vagy még inkább előre görnyedünk – összenyomjuk a tüdőt, ezzel csökkentjük kapacitását és szép lassan alulműködésre sarkalljuk. Figyeljünk a helyes testtartásra! 

Önmasszázs: A HeGu “völgyek egyesülése” akupunktúrás pont szabályozza a qi áramlását a testben és erősíti a Védő qi-t, ezzel növeli a szervezet immunitását. Stimulálása nem csak megelőzéshez lehet hasznos, hanem akkor is, ha a megfázás kezdeti tüneteit már észleljük magunkon. Masszírozzuk naponta többször néhány percig erőteljesebben a pontot felváltva a jobb és a bal kézfejen.

Légzés: a különböző légzőgyakorlatokkal természetes módon nő Tüdőnk qi-je, javul keringető funkciója és vele együtt mentális- érzelmi állapotunk is. A belek aktivizálódnak, javul az emésztés. Sokféle légzéstechnika áll rendelkezésre, kísérletezz! Jó szívvel ajánlom a kundalini gyakorlatait, a Muterko-módszert vagy a zhineng qigong toroklégzését – minddel jó tapasztalataim vannak és az utóbbit megtanulhatod velem is.

Kirándulás tiszta levegőn: a fizikai mozgással tüdőnk kitágul, kapacitása nő és az általa tiszta erdei levegőből előállított qi minősége is magasabb lesz. A belek mozgása fokozódik, javul a kiválasztás. Bónuszként a természettel kapcsolódva, a fák között lépkedve a lélek is megnyugszik.

Étkezés: a fém fázishoz a fehér szín és a csípős íz tartozik. Fogyassz rendszeresen, de mértékkel csípős és fehér ételeket, lehetőség szerint hőkezelve. Nagyszerű választás lehet például minden hagymaféle, a gyömbér és a fűszerek. (Ételízesítéshez a tejtermékek is szóba jöhetnek, de ezeket nyálkásító hatásuk miatt önmagukban nem ajánlott fogyasztani nagy mennyiségben.)

+1 föld fázis erősítése: a Lép-Gyomor páros tonizálása egyfajta joker, mert minden más szerv működésére befolyással bírnak – ha ez a páros oké, a többi fázist alulműködésük esetén természetes módon tölti.

természetes öngyógyítás Obermajer Anikóval az ősi tudásból táplálkozó kínai gyógyászat segítségével, aminek fő eszközei az akupunktúra, az akupresszúra, a tuina, a moxa, a köpöly, a guasha, a gyógynövény- és a táplálkozásterápia.

Obermajer Anikó vagyok, a hagyományos kínai gyógyászat terápiás módszereivel dolgozom. Elsősorban aktív eszközöket kínálok neked a meridiánok kiegyensúlyozására.

tüdő

Hahó ősz! – a FÉM fázis élettana

Ebben az évszakban a fém működik a legintenzívebben, uralva az évszakot. Ha a fázishoz tartozó szerveink, a Tüdő és a Vastagbél erősek, ősszel egészségesek vagyunk.
etel-elet emesztesi kreativ

Étel / élet emésztési kreatív

A kínai gyógyászatban az emésztőrendszer nem csak az anatómiai értelemben vett szervek összehangolt munkavégzését jelenti. Analógiákon, szimbólumokon keresztül tovább visz bennünket az egyén lelki-mentális folyamatainak feltérképezéséhez, megértéséhez.
egyik tűz

“Egyik tűz, a másik víz”

A tűz mint yang aspektus nélkül nincs élet. Ugyanakkor a túl sok, kontrollálatlan tűz energia gátolja az életet, akárcsak a túl kevés tűz. Amíg a hiányában eluralkodó hideg jégbe zárva…
tavasz-5-fazis

Helló tavasz! – a FA fázis élettana

A tél megrekesztő hidege után, ami az energiát befelé húzva koncentrálja, tömöríti, a tavaszi szél friss életerőt hoz, megindítva a kifelé áramlást, a növekedést a természetben ugyanúgy mint bennünk.