A tél megrekesztő hidege után, ami az energiát befelé húzva koncentrálja, tömöríti, a tavaszi szél friss életerőt hoz, megindítva a kifelé áramlást, a növekedést a természetben ugyanúgy mint bennünk. A tél, a Nagy Yin nyugodt, csendes időszaka lezárul és a fa fázissal megkezdődik az élet körforgásának Yang-ciklusa. Az energiák polaritásának fordultával a születés és a növekedés az időszak meghatározó jelenségei – a Yang qi kifelé és felfelé indul. Nem csak a növények sarjadnak, lelkünk is ébredezik és testünk is aktívabb: kapcsolódni, tenni és menni vágyunk.
A fázis két szerve a Máj és az Epehólyag. Mivel hozzájuk tartozik a Hun, azaz a lélek, ami magában foglalja az érzelmeket, kifejezetten összetett feladat kettejük működésében a harmóniát megtartani. Életvezetésünk jórészt érzelmi alapú, bármennyire is szeretnénk azt hinni, a józan ész irányítja tetteinket és ettől csak még fontosabb lesz, hogy egészségben tudjuk mindkét szervet, de kiemelten a Májat.
Ismerd meg jobban kettejük élettanát hagyományos kínai orvosi szempontból, olvass tovább!
Májunk egyik fő feladata érzelmeink szabályozása. Ha a szerv mozgása harmonikus, lelkivilágunk rendben van. Optimális esetben olyan ez a mozgás mint egy szökőkút: lágyan felfelé ívelő permettel oszlatja el a qi-t a szervezetben ezzel szabad utat biztosítva az áramlásnak – a szabadon áramló qi és vér pedig az egészség egyik alapfeltétele (a másik, hogy bőségesek is legyenek, azaz legyen mi áramoljon, de ez már nem a Máj felelőssége). Lelki szinten a blokkolt mozgás befelé forduláshoz, depresszióhoz vezet, de az is előfordulhat, hogy düh és harag formájában tör felszínre, attól függően, mennyi energia áll rendelkezésre. Ha sok, felfelé indul a yang, ezzel – ahogy a magyar mondja – “felhúzza magát az ember”.
Az érzelmi kilengések első sorban a nőket tudják megbetegíteni, mert a nők vér alapúak, míg a férfiak qi-alapúak. A vér yin, a qi pedig hozzá képest yang jellegű. Egy nő a havi ciklusa, a termékenység révén közeli kapcsolatban áll a vérrel, az érzelmek a vérben utaznak, a vért pedig a Máj tárolja – és már körbe is értünk. Ezen összefüggés miatt a Máj diszharmónia gyakran menzesz rendellenességekben mutatkozik meg.
Persze nem csak a női szervezetet betegítheti meg az egyensúlyból kibillent Máj: az akadályozott működés – mindegy, hogy érzelmi, vagy egyéb ok miatt következik be – hosszútávon qi és vér pangáshoz vezet, ami testi szinten sokszor fájdalomban és csomókban nyilvánul meg.
Térjünk még egy picit vissza a Máj-vér kapcsolathoz!
A vér bizonyos szempontból egyfajta gyökér a léleknek – horgony. Hiányában lelkünk és vele együtt érzelmi világunk zavart lesz, megjelenhet életünkben a céltalanság, a motiválatlanság. Az alvás, az álmok zaklatottá válhatnak és az éjjeli nem alvás miatt sajnos a Máj állapota tovább romlik. Ha a szerv a vérrel kapcsolatos feladatait nem tudja ellátni az eddig leírt jelenségeknél finomabb jelzéseket is küldhet figyelmeztetésül: a látótér-zavarok, szemszárazság és egyéb szemmel összefüggő tünetek; a körmök barázdássá, fénytelenné, töredezetté válása; az inakkal-szalagokkal összefüggő diszkomfort érzetek, izomgörcsök, esetleg túl merev, feszes izmok mind vérhiányra utalnak.
Mintha mindez még nem lenne kellő mennyiségű felelősség, a Máj qi gátolt szabadsága más szervek egészségére is hással van: permetező mozgásával testszerte feladata biztosítani a többi szerv munkaterületét, az áramlási útvonalakat is. Gyakori jelenség, hogy egy rosszul működő Máj stresszes élethelyzetben – például egy vizsga előtt – megtámadja a Lépet, vagy a Gyomrot (a két szerv együttese nagyjából megfelel a nyugati megfogalmazású emésztőrendszernek) akut hányást és hasmenést idézve elő, de sok, ennél jóval komplexebb betegség is visszavezethető az elégtelen Máj qi áramlásra.
Az Epehólyag a fa fázis Yang szerve és a Máj működésének van alárendelve. Az ő tennivalóit is ketté oszthatjuk testi- és lelki funkciókra: egyrészt az epefolyadék révén segíti az emésztést, másrészt lelkünk sugallatára mozgást ad a Máj által generált ötleteknek, elindítja azokat a megvalósulás felé vezető úton – azaz dönt. Hívják a “Döntések Miniszterének” is.
A mindig határozatlan, visszahúzódó emberek Epehólyag qi-je biztosan gyenge. Általában nem velük született hiányosságról, jellemhibáról van szó, hanem szervi alulműködésről, aminek az okát kicsi gyermek korig visszamenve kell keresni. Érdekes ugye? És egyben szomorú is, mert ha valaki felnőtt korára döntésképtelen, az nagyon gyakran azt mutatja, hogy abban a korban, amikor elkezdte felfedni magát a világnak, szülei nem hogy nem dicsérték eleget, hogy megerősítsék a létét, de legalább becsmérelték megnyilvánulásait, még ha komolyabb bántalmazási formában nem is volt része (bár ez sem kizárt).Felnőtt korban a viselkedési mintán a Máj-Epehólyag szervpáros erősítésével lehet ugyan oldani, de a tartós változáshoz közvetlenül a lelket kell gyógyítani.
Relaxáció: az érzelmek kiegyensúlyozásának legjobb módja, ha pozitív gondolatokkal töltöd meg az elmédet. Ehhez először a fókuszodat a jelenbe kell hozd és ki kell ürítsd a negatívat. Lélegezz mélyen be a hasadba és hosszan ki – sokszor már ennyi is elég, ahhoz, hogy mindez megtörténjen.
Torna a szemnek: “a sok nézés sérti a Májat” – tartja a kínai mondás. A sok monitor, telefon, vagy tévé előtt eltöltött idő megmerevíti és szárítja szemeinket, ezzel közvetetten sérti a Májat. Ha a munkád meg is követeli, hogy számítógép előtt ülj, napjában többször szánj 1-2percet arra, hogy pislogj és végezz szemtornát, amivel újra energetizálod a szemeket. Nagyon egyszerű technika, ha szemeiddel 0-9-ig “leírod” a számokat egymás után néhányszor. Igyekezz a szemgolyók maximális mozgástartományát kihasználni.
Önmasszázs: a TaiChong (“Nagy kiáradás”) akupunktúrás pont napi többszöri, erősebb nyomással végzett masszírozása táplálja a Májat. Ha nyomásra érzékeny a pont, az azt jelzi, hogy a szerv működése kibillent egyensúlyából, így aztán kifejezetten hasznos időnként átnyomkodd ezt a területet a lábfejeden.
Alvás: talán hallottál már a kínai szervóráról, ami a testben keringő qi áramlási útjának megfelelően minden szervhez hozzárendel egy-egy időintervallumot, amikor azok elérik az energetikai maximum pontjukat. Ekkor a legintenzívebb a működésük, amit támogatni tudunk, ha a görbéhez igazítjuk a napirendünket. Az Epehólyag 23-01óra között, a Máj pedig 01-03óra között éli ezt az idejét. Ekkor történik méregtelenítés, a vérraktár feltöltése, a lélek szabad mozgása a fentebbi szférák és a fizikai világ között – az álmok ideje. Igyekezzünk ezt az időszakot alvással tölteni!
Étkezés: a fa fázishoz a zöld szín tartozik és a savanyú íz. Fogyassz gyakorta, de mértékkel zöldeket és savanykás ételeket, hogy erősítsd a Máj-Epehólyag funkciót!
Obermajer Anikó vagyok, a hagyományos kínai gyógyászat terápiás módszereivel dolgozom. Elsősorban aktív eszközöket kínálok neked a meridiánok kiegyensúlyozására.

Hagyományos terápiás módszerek a holisztikus kínai gyógyászat eszköztárából.
Tuina, Wushuang Daoyin, Zhineng Qigong.
Copyright © 2024 Obermajer Anikó.
Fotó – Luminoso | Webdesign – Bohani Branding